A PROGRAMRÓL

ALKALMAZOTT OKTATÁSTAN
TÁRSULT ISKOLÁK

Az Alkalmazott Oktatástan Nemzetközi Szervezete több száz iskolával és oktatási programmal dolgozik együtt világszerte, hogy terjessze az L. Ron Hubbard által kifejlesztett hatékony tanulási eszközöket.

■ A Delphi Program egy magániskolai modell, amelynek alapító iskolája az USA Oregon államának Sheridan nevű városában van. A hálózat hat további iskolából áll, amelyek az Egyesült Államok nagyvárosainak környékén találhatók. Ezeknek az iskoláknak licence van az Alkalmazott Oktatástan oktatási szolgáltatásainak és anyagainak használatára. Minden Delphi iskola egységesített tanterv alapján, közös tanítási és adminisztratív módszerek szerint működik. A Delphi tanterv 1975-ben született, és azóta is a tanultaknak az osztálytermen túli világban való alkalmazására helyezi a hangsúlyt azzal a céllal, hogy segítsen a különféle korosztályba tartozó tanulóknak sikeresen venni az élet akadályait.

■ Az első angliai Alkalmazott Oktatástan iskolát, a Sussex megyei Greenfields Schoolt 1980-ban alapították. A nappali és bentlakásos iskola közel egyhektárnyi erdős területen fekszik. Az óvodástól az egyetemi előkészítő szintekig tanítják itt a gyerekeket. Miután alaposan megtanítják nekik a tanulási technológiát, hagyományos angol oktatásban részesülnek. A Greenfields mellett egy másik iskola és több mint 60 korrepetáló központ is alakult Angliában, sőt már Skóciában is vannak csoportok.

■ Az első dániai Alkalmazott Oktatástan iskolát 1985-ben alapították. Ma a kormány által finanszírozott iskolák és magánkézben lévő korrepetáló központok egész hálózata működik az országban, amelyek a tanulókat hatékony eszközökkel látják el, hogy a tanulási technológia segítségével egész életükben képesek legyenek tanulni.

■ Olaszországban egy tanárokból álló csoport alapította az első Alkalmazott Oktatástan iskolaközpontot 1978-ban. Ma már 30 csoport van országszerte: iskolák, tanulási technológiát használó központok és korrepetáló csoportok. 2005-ben az Oktatási Minisztérium akkreditált egy tanulási technológiát tanító kísérleti tanfolyamot, amelyet az olasz tanárok végezhetnek a továbbképzésük részeként.

■ A 21. századi tanuláshoz illeszkedve az Alkalmazott Oktatástan Online Akadémia óvodás kortól középiskolás korig nyújt otthoni iskolai oktatást. A képzést befejező tanulók tudják, hogy hogyan tanuljanak meg, kutassanak fel és értékeljenek ki adatokat. Az Alkalmazott Oktatástan Online bizonyítványt világszerte számos egyetem elismeri.

A floridai Delphi Akadémia egyike a világ több száz olyan iskolájának, amely L. Ron Hubbard tanulási technológiáját használja.